magyar zászló ikon a nyelv váltásáhozromán zászló ikon a nyelv váltásáhozangol zászló ikon a nyelv váltásához

HAJDÚNÁNÁSI REFORMÁTUS TESTVÉRISÉG

Magyar Református Egyház

Hajdúnánás

Nánási Portéka

 

Hajdúk Vidékfejlesztési Egyesülete

Dél-Nyugat Szatmári Helyi Akció Csoport

 

Pályázat

Leader Nemzetközi Együttműködés

A Hajdúnánási Református Egyházközség a(z) 99/2012. {IX. 25.) VM rendelet alapján a LEADER Nemzetközi együttműködés keretében nyújtandó támogatás jogcímre, 2013.11.28 napján benyújtott,2105149260 azonosító számon nyilvántartott támogatási kérelme támogató végzést kapott. A Tasnádi Református Egyházközséggel együttműködve 48.524.777 forint pályázati forrást fordíthattak rendezvényekre, szakmai napok szervezésére, eszközbeszerzésre és infrastruktúra fejlesztésre.

"Református Testvériség 2014"

A Hajdúnánási és Tasnádi gyülekezetek együttműködésének fő célja, hogy az érintett települések és azok vonzáskörzetében erősítse az egyházi, a civil szervezetek a hívő és nem hívő emberek közösségi együttlétét. Az együttműködések erősítésével, a közös, több helyszínen megvalósuló rendezvényekkel fejleszti az egyházközségek projektben megfogalmazott tevékenységeit.

Az infrastruktúrális fejlesztéséssek lehetőség nyílt arra, hogy a későbbiekben is folytatásra kerülő programok hosszú távú nemzetközi rendezvények kerüljenek megvalósításra.

A marketing tevékenység, a korszerű informatikai eszközök széles elérhetőséget biztosítanak a regionális kulturális értékek és ökológiai ismeretek kölcsönös cseréjére.

A hajdúnánási egyházközség tulajdonában álló építmény felújításra, korszerűsítésre kerül. A felújítás mellett új funkciók kerültek kialakításra.

Az egyházközségek a megújulás jegyében ökogyülekezeti szemléletet átadását tűzték ki célul a jelen és jövő nemzedékei számára. Ennek a központi gondolata a teremtett világ értékeinek megőrzése, az önellátó termelés megszervezése, a helyi értékek felismerése, a személyes felelősségtudatra nevelés és a hagyományok keresztény szellemben ápolása.

A két egyházközség - kiterjesztve a térségükre - cserelátogatásokkal, közösen megszervezett programokkal egymás hagyományaira és értékeire építve mélyítik el kapcsolatukat.

A pályázatban megvalósítandó tevékenységek illeszkednek a Magyar Református Egyház programjához, a térségek vidékfejlesztési programjaihoz a helyi vidékfejlesztési stratégiákhoz (Dél-Nyugat-Szatmári Helyi Akciócsoport Románia, Hajdúk Vidékfejlesztési Egyesülete HACS). Az illeszkedés a helyi termékek, helyi termelés középpontba állításával, a helyi értékekre építő fejlesztéssel a fenntartható környezetszemlélet kialakítással, vidéki örökség megőrzéssel, a turizmus fejlesztéssel éri el.

Beruházás jellegű fejlesztésként a projekt keretében megújul a parókia, gyülekezeti ház, és a pince, melyek a program és eredményeinek későbbi fenntartása miatt fontos. Az eszközbeszerzések minden programhoz elengedhetetlenek.

A marketing tevékenységen belül a program arculatának elkészítése, a program 3 nyelvű (magyar-román-angol) weboldalának elkészítése és kiadványok (rendezvénynaptárral ellátott éves kiadvány (1000 db), és térségi történelmi-kulturális-turisztikai kiadvány 5000 db valósulnak meg.

Hajdúnánási Református Általános Iskola és Óvoda

Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium

Hajdúnánási Református Idősek Otthona és Szociális Gondozási Központ

Magyar Református Szeretetszolgálat

Hajdúnánási Református Testvériség - 2015

powered by Á.G.I.-CMS 1.17
admin